Pontos jé vagy el+ipszilon?
Ha érdekel, miért jött létre a ma már hallhatatlan különbség a
"j" és "ly" hangok között, és ha érdekel, hogyan
találkozott a latin és a magyar nyelv egymással, olvasd el cikkünket!
Olvashatsz a könyvnyomtatás történetéről, és a felvilágosodás-kori
nyelvújításról is!
 |
|
A latin és a magyar nyelv különbségei
Mivel a magyar és a latin nyelv hangrendszere nem fedte egészen
egymást, a latin betűs írás magyar nyelvre alkalmazása nem ment zökkenők
nélkül. A következő nehezen olvasható-értelmezhető részlet a Halotti
Beszédből való: "Es oz gyimilsnek uly keserüü volá vize, hogy turkukat
migé szokosztya vola. Nüm heon mugánek, gye mend üü fojánek halálut evék.
Horoguvék isten es vetevé üüt ez munkás világbelé, es leün halálnek és pukulnek
fesze es mend üü nemenek. Kik ozuk? Miü vogymuk. Hugy és tiü láttyátuk
szümtükkel." Nem tudhatjuk, a Halotti beszéd ezen sorai hogyan
hangozhattak a XII. században, hiszen csak az írott szöveg maradt ránk, s így
csak azt a különbséget tudjuk megállapítani, amit az adott szöveg helyesírása
tükröz, hiszen a helyesírási különbségek a legnyilvánvalóbbak a régebbi
korokból való szövegekkel kapcsolatban.
A könyvnyomtatás előtti korszak
Azonban a nyomtatás előtti korszakban, amikor az írni-olvasni tudás
sokkal kevésbé volt általános, nem volt általános érvényű helyesírási rendszer,
és a fennmaradt kézírásos szövegekben a szavakat a helyi kiejtés és személyes
ízlés szerint betűzték.
A nyomdagép feltalálása azonban dilemmák elé állította a nyomdászokat: a 15. és
17. század között íródott szövegek sok következetlenséget mutatnak, akár
ugyanazon a szövegen belül is különböző módon betűzték ugyanazt a szót. (Ismert
például, hogy Shakespeare is többféleképpen írta a saját nevét). Továbbá
kénytelenek voltak nyomdai meggondolások alapján választani a különféle
írásmódok közül, hiszen egyforma sorhosszakat kellett kapniuk, mikor sorba
rendezték a betűket a szedővason. Mivel könnyebb volt egy betűsort hosszabbá
tenni, mint a többit rövidebbé, sok szóalak a hosszabb írásmódban rögzült az
idők során.
Az írás rövid története
A modern helyesírások - elsősorban a nyugat-európai nyelvekéi - nem
alkotnak következetes rendszert; inkább a korábbi kiejtéseknek a nyomait
mutatják, s ebből következik, hogy a helyesírás általában valóban nem tart
lépést a nyelv változásával, tehát egy régebbi nyelvállapot nyomait őrzi. Ennek
nyomán elterjedt a tévhit, hogy az írás „felsőbbrendű" a beszédnél, mert
állandóságot kölcsönöz a nyelvnek, tehát az írott nyelv lenne maga a nyelv,
amit beszédünkben jól vagy rosszul utánzunk. Vannak, akik beszédükben is
kényszeresen ragaszkodnak az írott szóalakokhoz, például a látjuk szóban külön
kiejtik a t-t és a j-t ahelyett, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelelően
ty-t ejtenének. A modern nyelvtudomány ennek a nézetnek épp az ellenkezőjét
hirdeti: ahogy Leonard Bloomfield amerikai nyelvész írja, „az írás nem nyelv,
hanem csupán a nyelv rögzítésének módja látható jelek segítségével."
Az magyar írott nyelv
De térjünk vissza a magyar nyelvhez! Krónikaírók említik, hogy a
magyarság körében már a honfoglalás előtti időkben sem volt ismeretlen az írás
fogalma. Legnagyobb valószínűséggel a ma székely rovásírás néven ismertté lett
írástípust alkalmazták. Arról, hogy csak a székelység vagy az egész magyarság
írása lehetett-e, a mai napig vita folyik az irodalomban. A kereszténység
felvétele után ez a rovásírás egyre inkább háttérbe szorult, mert hosszabb
szövegek lejegyzése nehézkes volt vele, másrészt pedig az egyháznak, a szellemi
kultúra akkori hordozójának megvolt a saját, "hivatalos" írása,
helyesírása a nyelve mellett, s ez latin betűs írás volt.
Mivel a két nyelv hangrendszere nem fedte egészen egymást, ezért a latin betűs
írásnak magyar nyelvre alkalmazása nem ment zökkenők nélkül. Ha olyan hangot
találtak, amely nem volt meg a latinban, módosították a betűket, vagy új
betűvel egészítették ki a latin ábécét, legjobb példa erre a j hang, ami a
latinban nem szerepel, s ezért korabeli írnokaink hol az i, hol pedig y betűvel
jelölték azt. Ebből is látható, hogy akkor még többféle helyesírás is létezett
egymás mellett.
A XV. században a helyzet csak fokozódott, mert új írástípus csatlakozott az
eddigiekhez, az ún. huszita, mellékjeles helyesírás. Írásunk a XVI. és a XVII.
században vallási alapon megosztott jellegűvé vált, protestáns (Sylvester
János, Heltai Gáspár fémjelezte) és katolikus helyesírás (többek között Pázmány
Péter írásai által) élt egymás mellett.
A magyar helyesírás változásai
Érdekesség, hogy a magyar helyesírás a XVII-XVIII. század idejéig inkább
fonetikus volt, a kiejtés minél hűségesebb tükrözésére törekedtek (pl. egésség,
szabaccság, hajja stb.), de ebben az időben az ún. etimologoikus (szóelemző)
helyesírási elv erősebben kezdett érvényesülni, amely a szóelemek eredeti
formáinak megtartására törekedett (tő, képző, jel, rag: tudja, látsz, szabadság
stb.). És jött a felvilágosodás (1772.), a nyelvújítás és a nyelv körüli viták
ideje, ekkor támadt fel az ún. "ipszilonista-yottista" harc is, amely
a fonetikus és a szóelemző elv összeütközését képezte, amiből a szóelemző
írásmód került ki győztesen, s ez a kor végre megszüntette a magyar helyesírás
vallási megosztottságát is. Majd elérkezett a reformkor, 1830-ban megalakult a
Magyar Tudós Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia, s 1832-ben
megjelentették "A' magyar helyesírás' és szóragasztás' főbb
szabályai" című kiadványt, amely az első hivatalos helyesírási
szabályzatunk volt. Azóta ötször módosult a helyesírási szabályzat, s bár már
12 új kiadás jelent meg az 1832-es első kiadás óta, de ezek többsége csupán a
példaanyagában változott.
Egyes nyelvészek szerint, mivel helyesírásunk nyelvkövető jellegű, 20-30
évenként szükséges megvizsgálni, érdemes-e változtatni rajta. Néhány hangunk
írásmódja 900 éve változatlan, pl. b, m, n, l, stb. Más hangok írásmódja
századokig ingadozott pl. s, sz, z, zs, c, cs, h, v, gy, ty, ny, ly, ö, ü, i,
stb. Nem volt egységes a hangok hosszúságának jelölése sem. Még a XIX. század
második felének helyesírása is különbözik a maitól (pl. cz - c). Ennek ellenére
már tudjuk, helyesírási rendszerünk következetes. Ez azt jelenti, hogy
betűállományunk minden hangunkat tartalmazza. Ezt a szabályosságot ma két
kivétel töri meg: az első a j hang kétféle jelölése (j és ly), a másik pedig
az, hogy a sokak nyelvében még élő ë hangot (fonémát) helyesírásunk nem jelöli.
A ly betű a köznyelvből kipusztult, nyelvjárásokban él, de a helyesírás
megtartotta, ám erősen él a köztudatban s megszüntetése sok bonyodalmat okozna.
Igaz, eltörlése sok helyesírási hibalehetőségtől megfosztana bennünket, hiszen
nincs is az ly írására igazi szabály, ezeket a szavakat a hagyomány elve
alapján írjuk. Az élő nyelv előre szaladt, az írás pedig a régebbi állapotokat
tükrözi, erősen konzervatív, de idővel azért változik.
Legyünk büszkék tehát az ly-ra, addig is, amíg még műxik; mert bár nem tom mit
hoz a jövő, hisz nem vok jós, és asztis tom, sokaknak a régi nem fexik már,
mert nem elég kúl; de akad6nak még sokan olyanok, akiknek a helyes-írás mégsem
mind1. (Forrás: THE-portál)