A gimnázium honlapja | Regisztráció | Belépés Kedd, 2024-03-19, 06:52

Arany János Gimnázium és Általános Iskola Könyvtára

A honlap menüje
Statisztika

Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Belépés

Érdekességek a tanuláshoz

Pontos jé vagy el+ipszilon?

Ha érdekel, miért jött létre a ma már hallhatatlan különbség a "j" és "ly" hangok között, és ha érdekel, hogyan találkozott a latin és a magyar nyelv egymással, olvasd el cikkünket! Olvashatsz a könyvnyomtatás történetéről, és a felvilágosodás-kori nyelvújításról is!




 

A latin és a magyar nyelv különbségei
Mivel a magyar és a latin nyelv hangrendszere nem fedte egészen egymást, a latin betűs írás magyar nyelvre alkalmazása nem ment zökkenők nélkül.  A következő nehezen olvasható-értelmezhető részlet a Halotti Beszédből való: "Es oz gyimilsnek uly keserüü volá vize, hogy turkukat migé szokosztya vola. Nüm heon mugánek, gye mend üü fojánek halálut evék. Horoguvék isten es vetevé üüt ez munkás világbelé, es leün halálnek és pukulnek fesze es mend üü nemenek. Kik ozuk? Miü vogymuk. Hugy és tiü láttyátuk szümtükkel." Nem tudhatjuk, a Halotti beszéd ezen sorai hogyan hangozhattak a XII. században, hiszen csak az írott szöveg maradt ránk, s így csak azt a különbséget tudjuk megállapítani, amit az adott szöveg helyesírása tükröz, hiszen a helyesírási különbségek a legnyilvánvalóbbak a régebbi korokból való szövegekkel kapcsolatban.


A könyvnyomtatás előtti korszak
Azonban a nyomtatás előtti korszakban, amikor az írni-olvasni tudás sokkal kevésbé volt általános, nem volt általános érvényű helyesírási rendszer, és a fennmaradt kézírásos szövegekben a szavakat a helyi kiejtés és személyes ízlés szerint betűzték.
A nyomdagép feltalálása azonban dilemmák elé állította a nyomdászokat: a 15. és 17. század között íródott szövegek sok következetlenséget mutatnak, akár ugyanazon a szövegen belül is különböző módon betűzték ugyanazt a szót. (Ismert például, hogy Shakespeare is többféleképpen írta a saját nevét). Továbbá kénytelenek voltak nyomdai meggondolások alapján választani a különféle írásmódok közül, hiszen egyforma sorhosszakat kellett kapniuk, mikor sorba rendezték a betűket a szedővason. Mivel könnyebb volt egy betűsort hosszabbá tenni, mint a többit rövidebbé, sok szóalak a hosszabb írásmódban rögzült az idők során.


Az írás rövid története
A modern helyesírások - elsősorban a nyugat-európai nyelvekéi - nem alkotnak következetes rendszert; inkább a korábbi kiejtéseknek a nyomait mutatják, s ebből következik, hogy a helyesírás általában valóban nem tart lépést a nyelv változásával, tehát egy régebbi nyelvállapot nyomait őrzi. Ennek nyomán elterjedt a tévhit, hogy az írás „felsőbbrendű" a beszédnél, mert állandóságot kölcsönöz a nyelvnek, tehát az írott nyelv lenne maga a nyelv, amit beszédünkben jól vagy rosszul utánzunk. Vannak, akik beszédükben is kényszeresen ragaszkodnak az írott szóalakokhoz, például a látjuk szóban külön kiejtik a t-t és a j-t ahelyett, hogy a magyar nyelv szabályainak megfelelően ty-t ejtenének. A modern nyelvtudomány ennek a nézetnek épp az ellenkezőjét hirdeti: ahogy Leonard Bloomfield amerikai nyelvész írja, „az írás nem nyelv, hanem csupán a nyelv rögzítésének módja látható jelek segítségével."


Az magyar írott nyelv
De térjünk vissza a magyar nyelvhez! Krónikaírók említik, hogy a magyarság körében már a honfoglalás előtti időkben sem volt ismeretlen az írás fogalma. Legnagyobb valószínűséggel a ma székely rovásírás néven ismertté lett írástípust alkalmazták. Arról, hogy csak a székelység vagy az egész magyarság írása lehetett-e, a mai napig vita folyik az irodalomban. A kereszténység felvétele után ez a rovásírás egyre inkább háttérbe szorult, mert hosszabb szövegek lejegyzése nehézkes volt vele, másrészt pedig az egyháznak, a szellemi kultúra akkori hordozójának megvolt a saját, "hivatalos" írása, helyesírása a nyelve mellett, s ez latin betűs írás volt.
Mivel a két nyelv hangrendszere nem fedte egészen egymást, ezért a latin betűs írásnak magyar nyelvre alkalmazása nem ment zökkenők nélkül. Ha olyan hangot találtak, amely nem volt meg a latinban, módosították a betűket, vagy új betűvel egészítették ki a latin ábécét, legjobb példa erre a j hang, ami a latinban nem szerepel, s ezért korabeli írnokaink hol az i, hol pedig y betűvel jelölték azt. Ebből is látható, hogy akkor még többféle helyesírás is létezett egymás mellett.
A XV. században a helyzet csak fokozódott, mert új írástípus csatlakozott az eddigiekhez, az ún. huszita, mellékjeles helyesírás. Írásunk a XVI. és a XVII. században vallási alapon megosztott jellegűvé vált, protestáns (Sylvester János, Heltai Gáspár fémjelezte) és katolikus helyesírás (többek között Pázmány Péter írásai által) élt egymás mellett.


A magyar helyesírás változásai
Érdekesség, hogy a magyar helyesírás a XVII-XVIII. század idejéig inkább fonetikus volt, a kiejtés minél hűségesebb tükrözésére törekedtek (pl. egésség, szabaccság, hajja stb.), de ebben az időben az ún. etimologoikus (szóelemző) helyesírási elv erősebben kezdett érvényesülni, amely a szóelemek eredeti formáinak megtartására törekedett (tő, képző, jel, rag: tudja, látsz, szabadság stb.). És jött a felvilágosodás (1772.), a nyelvújítás és a nyelv körüli viták ideje, ekkor támadt fel az ún. "ipszilonista-yottista" harc is, amely a fonetikus és a szóelemző elv összeütközését képezte, amiből a szóelemző írásmód került ki győztesen, s ez a kor végre megszüntette a magyar helyesírás vallási megosztottságát is. Majd elérkezett a reformkor, 1830-ban megalakult a Magyar Tudós Társaság, majd a Magyar Tudományos Akadémia, s 1832-ben megjelentették "A' magyar helyesírás' és szóragasztás' főbb szabályai" című kiadványt, amely az első hivatalos helyesírási szabályzatunk volt. Azóta ötször módosult a helyesírási szabályzat, s bár már 12 új kiadás jelent meg az 1832-es első kiadás óta, de ezek többsége csupán a példaanyagában változott.
Egyes nyelvészek szerint, mivel helyesírásunk nyelvkövető jellegű, 20-30 évenként szükséges megvizsgálni, érdemes-e változtatni rajta. Néhány hangunk írásmódja 900 éve változatlan, pl. b, m, n, l, stb. Más hangok írásmódja századokig ingadozott pl. s, sz, z, zs, c, cs, h, v, gy, ty, ny, ly, ö, ü, i, stb. Nem volt egységes a hangok hosszúságának jelölése sem. Még a XIX. század második felének helyesírása is különbözik a maitól (pl. cz - c). Ennek ellenére már tudjuk, helyesírási rendszerünk következetes. Ez azt jelenti, hogy betűállományunk minden hangunkat tartalmazza. Ezt a szabályosságot ma két kivétel töri meg: az első a j hang kétféle jelölése (j és ly), a másik pedig az, hogy a sokak nyelvében még élő ë hangot (fonémát) helyesírásunk nem jelöli. A ly betű a köznyelvből kipusztult, nyelvjárásokban él, de a helyesírás megtartotta, ám erősen él a köztudatban s megszüntetése sok bonyodalmat okozna. Igaz, eltörlése sok helyesírási hibalehetőségtől megfosztana bennünket, hiszen nincs is az ly írására igazi szabály, ezeket a szavakat a hagyomány elve alapján írjuk. Az élő nyelv előre szaladt, az írás pedig a régebbi állapotokat tükrözi, erősen konzervatív, de idővel azért változik.
Legyünk büszkék tehát az ly-ra, addig is, amíg még műxik; mert bár nem tom mit hoz a jövő, hisz nem vok jós, és asztis tom, sokaknak a régi nem fexik már, mert nem elég kúl; de akad6nak még sokan olyanok, akiknek a helyes-írás mégsem mind1. (Forrás: THE-portál)

 

Barátaink:
Keresés